Megfosztották tisztségeitől a korruptaknak közkegyelmet javasló Șerban Nicolae szenátort


-A A+

Megfosztották frakcióvezetői, illetve a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségétől Șerban Nicolae szenátort a szociáldemokraták, amiért a múlt héten a korrupcióért bebörtönzött elítéltekre is ki akarta terjeszteni a parlamenti vitán lévő közkegyelmi tervezetet.

A szankciókat Liviu Dragnea pártelnök javaslatára fogadta el szerdán a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága. Nicolaenak azt rótták fel, hogy kezdeményezésével kárt okozott a párt megítélésének. Dragnea közölte: leállítják a közkegyelmi tervezet vitáját, amíg az igazságügyi minisztérium kidolgozza a börtönök túlzsúfoltságának enyhítését célzó teljes törvénycsomagot.

A PSD szenátusi frakciójának vezetését Mihai Fifor, a jogi bizottságét Robert Cazanciuc veszi át.

Mint korábban írtuk, múlt szerdán a szenátus jogi bizottsága olyan módosító javaslatot fogadott el, amelynek értelmében közkegyelemben részesülnének a megvesztegetés, vesztegetés elfogadása, befolyással való üzérkedés vagy befolyás vásárlása miatt elítélt személyek is. A hírre országszerte utcára vonultak az emberek, hazai és külföldi véleményformálók ítélték el a felsőházi döntést. A tiltakozási hullámot megelőzendő, a testület másnap visszatért a kérdésre és leszavazta az összes módosító javaslatot. 

Nicolae nem érzi magát hibásnak

Leváltása után Şerban Nicolae úgy nyilatkozott: nem örül az országos végrehajtó bizottság döntésének, de elfogadja azt, habár semmiben nem érzi magát hibásnak. Hozzátette: a szerdai gyűlésen elmagyarázta kollégáinak, hogy semmiféle megállapodás nem volt közte és Traian Băsescu között, sem Liviu Dragneával közösen előkészített, a reakciók felmérését célzó taktikai húzásról nem volt szó. Parlamenti tisztségei megvonását úgy értelmezi - tette hozzá a volt frakcióvezető - mint 'az általános bizalom megvonását' pártja részéről. „Az én nézőpontomból semmiben nem vétkeztem sem Liviu Dragneával, sem a párttal szemben” – jelentette ki a szociáldemokrata szenátor. Şerban Nicolae azt is elmondta: egyelőre a jogi bizottság tagja marad. 

Dragnea pálfordulása feszültséget okozott a PSD-ben

Szerdai sajtóértekezletén Liviu Dragnea PSD-elnök megkérdőjelezte, hogy a közkegyelmi tervezet elérheti-e eredeti célját, vagyis hozzájárulhat-e a börtönök tehermentesítéséhez. A hét elején megjelent statisztikák szerint alig több mint négyszáz rab szabadulna, ha - az erőszakos és korrupciós bűncselekményekért elítéltek kivételével - minden tíz év alatti büntetésből három évet elengednének, viszont nyolcezer elítéltet kéne kiengedni a több mint 27 ezer közül ahhoz, hogy a bent maradóknak legalább négy négyzetméternyi hely jusson fejenként, ahogyan azt az európai szabványok előírják.

Dragnea közölte: leállítják a közkegyelmi tervezet vitáját, amíg az igazságügyi minisztérium kidolgozza a börtönök túlzsúfoltságának enyhítését célzó teljes törvénycsomagot. Sajtóértesülések szerint azonban a PSD-ben feszültséget okozott a szenátusi frakcióvezető „feláldozása” és Dragnea pálfordulása, aki év elején még a frissen hivatalba lépett Grindeanu-kormány egyik sürgős teendőjének nevezte a közkegyelmi törvény elfogadását.








EZT OLVASTA MÁR?

X